| „Osztozkodás” a civilek között |
|
Majd egy hónapja egyeztettek első alkalommal a várgesztesi képviselő-testület tagjai és a helyi civil szervezetek képviselői, hogy közösen vitassák meg a falu önszerveződő közösségének működési feltételeit, illetve a támogatási irányelveket. Azóta a döntéshozók arról is határoztak, hogy a civileket összességében 1,5 millió forinttal támogatják, ám a részletes felosztást ők maguk végezzék el. A felvetés életszerűségét többen kétkedve fogadták, de a hétfő esti egyeztetés rájuk cáfolt. A szervezetek vezetőinek a Faluházban Rising Károlyné és dr. Véber Katalin civil tanácsadók, koordinátorok segítettek az „osztozkodásban”, mégpedig olyannyira hatékonyan, hogy egyetlen óra alatt megállapodás született. Ebben talán az is szerepet játszhatott, hogy a moderátorként ténykedő Rising Károlyné már a kezdetekkor kérte: az egyeztetés alaphangulatát az teremtse meg, hogy az önkormányzatnak nem kötelessége támogatni az önszerveződő közösségeket. Azt is leszögezte, hogy addig bizony senki nem megy haza, amíg nem osztják fel a 1,5 millió forintot a 9 szervezet között. Az egyesületek, klubok, csoportok képviselői első körben a tavalyi tényszámok alapján fogalmazták meg igényeiket, amely összességében máris 165 ezerrel haladta meg a keretet. Ekkor következett az indoklás, a kért összegek alátámasztása, majd lefaragása. Rising Károlyné először azokhoz fordult, akik az előző évinél magasabb támogatást kértek, de többüknél kiderült, hogy jó okkal. Az önkéntes tűzoltóság például bakancsokat, tömlőket szeretne vásárolni, s pótolni az ellopott tűzcsapokat, a horgászok a tópart áramellátásáról gondoskodnának, míg a gyermek tánccsoport részére cipőket szeretnének venni, ami tavaly elmaradt. A jelenlévők szinte ötezer forintonként faragták a saját összegeiket, s ha lehet így fogalmazni, arányaiban a legnagyobb „lemondóknak” a horgászok és a tűzoltók bizonyultak, mígnem a kivetítőn látható excel táblázat összesen sorában meg nem jelent a másfélmillió forint. A civilek a tényt szinte sóhajjal konstatálták, amiben azért nem csupán a megegyezés sikere, de az anyagiak miatti aggódás is érezhető volt. Ekkor azonban Menoni Gabriella polgármester igen örömteli bejelentést tett. A tavalyi Lovagi Játékok a belépőjegyekből származó bevételnek és a különböző támogatásoknak köszönhetően majdnem egymillió forintos hasznot eredményezett, amit a részvétel arányában a segítő civil szervezetek között osztanak fel. Mivel összesen 71-en vállaltak feladatokat, személyenként 14 ezer forint jutott. A legnagyobb summa, 210 ezer a Sport és Faluvédő Egyesület kasszáját gyarapítja, s mivel a tűzoltók is szép számmal segítettek, ők plusz 154 ezer forinthoz jutottak, de a gyermek, valamint a felnőtt tánccsoport éves támogatása is 100-100 ezerrel emelkedett. Az egyeztetés zárásaként Kluber János alpolgármester így summázott: sokan hitetlenkedtek, hogy lehet így. S lehet. S ez a felosztás a legkorrektebb, mert tőletek jött. (Vértesinfo információ) |




























































