| Tizenötödször tisztelegtek Rákóczi fejedelem előtt |
|
„Tizenöt esztendő telt el azóta, hogy helyi szervezetünk névadónk, II. Rákóczi Ferenc méltóságos fejedelem tiszteletére emléktáblát helyezett el e csodálatos műemlékegyüttes egykori templomtornyának a falán.” – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte v. Nagy Csaba, a Rákóczi szövetség Oroszlányi Szervezete és Milleniumi Alapítványának elnöke szombat délután a majki Kamalduli Műemlékegyüttes udvarán megjelenteket. A másfél évtizedes múlttal rendelkező programra ezúttal is érkeztek határainkon túlról is olyan barátok, akiket – Nagy Csaba megfogalmazása szerint – az igazságtalan és szégyenteljes trianoni döntés elszakított az anyaországtól, ám mégis büszkén vallják igaz magyarságukat. „II. Rákóczi Ferenc életútja és hitvallása erősítse a mi lelkünket is, hiszen példamutatás arra, hogyan lehet és kell a legnehezebb időben is megtartani a reményt, s minden elénk tornyosuló akadály ellenére sem elfelejteni, hogy mindannyiunk közös feladata együtt munkálkodni közös jövőnk, a magyarság közös jövőjének jobbra fordulásán.” – hangsúlyozta az elnök. A magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakját méltató beszédének zárásaként az égiekkel üzenve háláját és köszönetét fejezte ki annak a kiváló embernek, aki megalapította és létrehozta az Oroszlányi Rákóczi Szövetséget, aki szülőatyja volt a Majki Rákóczi Napoknak, de sajnos már nem lehet közöttünk. Ő néhai vitéz Nagy Elemér Attila. Rajnai Gábor, Oroszlány polgármestere a szellemi hagyaték gondozása, az utókor megbecsülése kapcsán megfogalmazódott gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Felidézte az oroszlányi szervezet megalakulását, amikor a kilencvenes évek közepén 20-30 ember azért fogott össze, hogy támogassa a Kárpát-medencei magyarsággal való kapcsolattartást, anyanyelvük gyakorlásának biztosítását, nemzeti kultúrájuk, évszázados hagyományaik továbbvitelét. „Az akkori csapat mára komoly szervezetté fejlődött, akik nemcsak ma ünnepelnek együtt 15. alkalommal, hanem megalakulásuk tizenöt éves jubileumáról is ez évben emlékeznek meg.” – emelte ki a polgármester, aki azt kívánta a szervezet tagjai számára, hogy a továbbiakban is legyen erejük és kitartásuk megvalósítani terveiket, elképzeléseiket. A rendezvényen részt vett és Rákóczi fejedelem tetteit, nagyságát idézte fel – többek között – Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség szervezési főtitkára, Gubicz András, Jászkisér emeritus jászkapitánya, s Szinyei Melinda, a Párizsi Magyarház Egyesület elnöke. A párizsi és az oroszlányi szervezet alig több mint két éve talált egymásra, de mindannyiuk számára azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a két közösséget azonos célok vezénylik. „Bíztatónak és felemelőnek érzem, hogy világszerte vannak olyan megemlékezések, mint ez a mai, amelyekkel a magyar közösségek azonosulni tudnak, és amelyek a magyar nemzet 1100 éves öntudatát, hitét szimbolizálják.” – fogalmazott az elnök, majd Ing. Török Alfréd, a Csemadok lévai járási elnöke is azon emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel, amikor egymásra leltek az oroszlányiakkal. „Töretlen a kapcsolatunk, s a tisztességes közösségi munkának ezek a baráti kapcsolatok adják meg a jutalmát, és én szeretnék még nagyon sokáig az oroszlányi Rákóczi Szövetség barátja lenni.” – emelte ki az elnök, aki Szent István intelmével zárta beszédét: „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” Az ünnepséget Nagy Roland szavalata, a Szerbiából érkezett Csókai Rákóczi férfikar és Közép-Dunántúl válogatott fúvósai, a Royal Brass Band színesítette, majd zárásul a jelenlévő szervezetek és vendégek elhelyezték a tisztelet és kegyelet virágait a Rákóczi emléktáblánál. (oroszlany.hu) |





























