Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Lezárult a fegyelmi vizsgálat, távozott a pátkai jegyző
Pátkán ez év tavaszán több, a polgárokhoz eljuttatott levél is borzolta a falubeliek kedélyét. Az első egy névtelen levél volt, amely a képviselőtestület gazdálkodását is kifogásolta.
Majd elterjedt egy másik, a képviselők vagyonnyilatkozataival kapcsolatos irat is, a harmadikat pedig maguk a képviselők küldték, magyarázatul. A másodikból a falu közvéleménye megtudhatta, hogy a képviselők egy része több évre visszamenően nem teljesítette vagyonnyilatkozat-leadási kötelességét. Az információt levelében közre adó jegyző ellen májusban fegyelmi eljárás indult, mint utóbb kiderült, nem csak ezért. Összesen hét pontban állapítottak meg fegyelmi vétséget.

Az ügy 2009 végére nyúlik vissza, amikor a testület először hívta fel a jegyző figyelmét, hiányoznak a 2008-2009-es testületi ülések jegyzőkönyvei. Ezek nem készültek el a megadott határidőre, ám időközben a szokásos belső ellenőrzés zajlott az önkormányzatnál, mely az elkészült jelentésben javasolja a fegyelmi eljárás megkezdését.

- Inkább felhívtuk még egyszer a jegyző figyelmét, hogy szüntesse meg a hiányosságokat, ám ez nem történt meg - mondja a témában mindeddig meg nem szólaló polgármester, Füri Béla.

Közben jött létre a jegyző vagyonnyilatkozatok meglétét firtató levele. Ebben az érvényes jogszabályt idézte, miszerint a nyilatkozatok sorozatos elmaradása miatt a testület egy időszakban nem is volt legitim. Az államigazgatási hivatal utóellenőrzésén megállapította, hogy a hiányosságok fennmaradása - például az ügyiratkezelés hiányosságai - miatt az ügyféli jogok sérülnek. (A legitimitás kérdésében Gelencsér József, a Közép-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője kérésünkre tájékoztatást adott: ha a képviselőtestület SZMSZ-ében meghatározott, vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottság feladatát maradéktalanul ellátja, nem fordulhatott volna elő, hogy képviselő jogkövetkezmények nélkül mulasztja el megtenni nyilatkozatát.) Mindezeket már súlyos kötelezettszegésnek minősítette a testület, s a nemrég lezárult fegyelmi eljárásban hivatalvesztéssel sújtották a jegyzőt. Jelenleg Gánt-Zámoly körjegyzője tölti be helyét.

- Célunk, hogy az őszi választásokig rendezett viszonyokat teremtsünk, s ha nem is kerül majd pozícióba a jelenlegi testület, minden feltárt szabálytalanság legyen rendbe téve - summázta Füri Béla.

Visi Szilárd jegyző fellebbez, munkaügyi vitát kezdeményez a döntés miatt.

- Véleményem szerint az egész előre el volt döntve, hiszen hol van olyan, hogy a fegyelmi döntés után öt perccel az ember kezébe adják a nyolc oldalas indoklást?   (fmh.hu)