| Egymillió eurót fizetett Kapolyi a Vértesi Erőműnek |
|
A Vértesi Erőmű visszavonta a System Consulting elleni felszámolási kérelmét, miután a cég tulajdonosa, Kapolyi László körülbelül egymillió eurót fizetett ki a Vért.-nek. Kapolyi László, a System tulajdonosa csütörtökön elmondta: mindkét félnek voltak követelései egymással szemben, ezek összevezetése után megállapodtunk egy közel egymillió eurós összeg kifizetéséről. Ezért a Vértesi Erőmű szerdán a bíróság előtt visszavonta a System elleni felszámolási kérelmet. Korábban Kapolyi László cége meg akarta vásárolni a Vértesi Erőművet, majd a tervezett adásvétel előtt röviddel az erőmű saját termelését meghaladó áramvásárlási szerződéseket írt alá. A lekötött energiát a System Consulting bevonásával akarták értékesíteni, azonban a cég gazdasági nehézségekre hivatkozva mégsem vette át az áramot.
Az áramvásárlásról az erőmű nem tájékoztatta a tulajdonos Magyar Villamos Műveket, ezért az MVM leváltotta a cég vezetését, és az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanúja miatt vizsgálatot kezdett a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Vértesi Erőmű és a System Consulting közötti viszony megromlása után mindkét fél követeléssel állt elő a másikkal szemben, illetve az erőmű az őt ért jelentős vagyoni hátrány miatt kezdeményezte a System felszámolását. Ezt vonta most vissza a megállapodást követően. Az ügyben további peres eljárások vannak folyamatban, ugyanis az áramkereskedők a Vértesi Erőművet perlik az elmaradt haszonért. Február 15-én a kormány 1,9 milliárdot juttatott a Vértesi Erőműnek, hogy az ki tudjon fizetni egy cseh áramszolgáltatónak megítélt kártérítést. Az erőmű nehéz helyzetének további oka az áram árának csökkenése, mert a megtermelt áramot a vállalat kétszer annyiért tudja előállítani, mint amennyiért eladja. Az erőmű működéséhez havi kétmilliárd forint állami támogatásra van szükség, amelyet a kormány a Magyar Villamos Műveken (MVM) keresztül biztosít. A Vértesi Erőmű gazdasági értelemben jelenleg csődben van, viszont a kormány - foglalkoztatáspolitikai okokból - életben akarja tartani még egy ideig. (forrás.kemma.hu) |





























